Szerző
Pásztor Anita Enikő
Aranyosgyéresen születtem 1987. május másodikán. Majd a Ceausescu portrékat lábbal tipró édesapám sikertelen határátszökési kísérlete után, Nagykárolyban végeztem el általános iskolai tanulmányaimat. A zene szerelmeseként érkeztem Magyarországra, ahol a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban hódoltam az alkotás imádatának, 2000 és 2004 között. Az írás nyújtotta szabadságban a Nyíregyházi Főiskolán mélyültem el, 2007 és 2011 között, miután publikáltam néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sajtószolgálatként működő médium által. ( Ide sorolható a Nyírséghír-Médiaparadigma Kft.; Retró Rádió -SZSZB megyei sajtószolgálat, stb.) Az első novellám, A fotós címmel, az Irodalmi Jelen folyóirat hasábjain jelent meg, míg az első novellás kötetemet 2011-ben tettem közzé, Tűnődés - Etűdök a lélek hangszerére címmel. Ugyancsak 2011-ben lettem különdíjasa az Európa Mozgalom Magyar Tanácsa által meghirdetett, „Bennünk élő Európa” című pályázatának. A legutolsó magyarországi főnököm azt kérdezte tőlem, hogy minek tartom magamat. Egy pillanatra elgondolkodtam ezen. Akkor éppen ismeretterjesztő kisfilmeket készítettem, megújuló energiák témában. Azt válaszoltam neki, hogy embernek tartom magamat. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Lehet azt várta, hogy írónak, újságírónak, fotósnak, zongoristának, festőnek, vagy nem is tudom, minek kellett volna tartanom magamat. Ez 2014 februárjában volt. Ezt követően látott napvilágot a második novellás kötetem, az Utca embere címmel és nyertem különdíjat a Cédrus 2014-es kortársírói pályázata révén, Az Óra című prózámmal. 2015 óta Olaszországban élek, és ápolom gondolataimat, érzéseimet, magyar nyelven. Az íráshoz azóta kötődöm, mióta édesanyám leültetett a „büntető”, óvodás székemre azzal, hogy inkább meséljek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem nőttem ki el – és kibeszélni a világ dolgait. Jelenleg öt nyelven beszélek és dolgozok az Ancona – ban található GGF Group-nak. Az életcélomat illetően nem vagyok nagyravágyó, csak szeretnék fenntartani egy értéket, mely képviseli a szabad alkotást és minden olyan emberi megnyilvánulást egyéni - és közösségi szinten, mely az egészséges fejlődést szolgálja, az életvezetésünk minden apró részletében.