Gerber Anita

Ezt a könyvet nem íróként írtam. Hanem nőként. Őszintén. Út közben.
Egy nő vagyok aki – gyermek – mert még él az édesanyja – édesanya- van két csodaszép fiam - vezető, tanuló – főként a saját életében - hol társ, hol szerető, holisztikus gyógyító, de ami a lényeg NŐ. De mindenekelőtt: egy ember, aki hosszú időn át másokért élt, és közben lassan elveszítette önmagát.
Éltem szerepekben.
Feleségként.
Anyaként.
Dolgozó nőként.
Megfelelve. Helytállva. Elhallgatva saját szükségleteimet.
A válásom után két gyermekkel maradtam egyedül. Nem volt kész tervem a jövőre.
Csak kérdéseim voltak. Félelmeim. Bizonytalanságom, és egy csendes, de kitartó belső hang, ami azt súgta: ebből még lehet új élet. Tanultam. Dolgoztam. Küzdöttem. Voltak mélypontok, amikor azt hittem, nem bírom tovább. Estem – és újra felálltam. Újrakezdtem nem egyszer, nem kétszer… hanem annyiszor, ahányszor az élet erre kényszerített.
Megéltem veszteséget, csalódást, elengedést, és közben elkezdtem figyelni arra, amit addig elnyomtam: a testem jelzéseire, a lelkem fájdalmára, a bennem élő nő halk, de igaz hangjára.
Az utam végül a holisztikus gyógyítás felé vezetett – nem, mint szakmához, hanem mint belső visszataláláshoz. Megtanultam, hogy a gyógyulás nem kívül kezdődik, hanem belül, és hogy minden törés egy kapu is lehet – ha van bátorságunk belépni rajta.
Ezt a könyvet nem íróként írtam, hanem nőként, anyaként. Sebzetten és gyógyulva. Őszintén, útközben.
Azért született, hogy aki most ott tart, ahol én akkor, érezze meg: nincs vége. Van tovább.
Mindig van tovább.

Gerber Anita