Hogyan és miért kezdtem el írni? – 1. rész: A gyermekkorom

1. Rész 

Minden történetnek van egy kezdete. Az enyém nem egy üres papírlappal kezdődött, és nem is azzal, hogy egyszer csak úgy döntöttem, írónő leszek.

Az én történetem sokkal korábban kezdődött.

Gyermek voltam. Mindössze hét éves, amikor elveszítettem az öcsémet.

Abban az életkorban az embernek még a játékokról, a nevetésről és a gondtalan gyermekévekről kellene szólnia. Én viszont olyan veszteséggel találkoztam, amelynek súlyát talán még felnőttként is nehéz lenne elviselni.

Hétévesen még nem értettem igazán, mit jelent az, hogy valakit örökre elveszítünk. Nem tudtam megfogalmazni, mi zajlik bennem. Nem voltak megfelelő szavaim arra az ürességre, arra a hiányra, amit éreztem.

Csak azt tudtam, hogy valaki, aki addig az életem része volt, többé nincs.

Sokáig nem tudtam, mit kezdjek ezekkel az érzésekkel. Hiszen hogyan magyarázza el egy gyermek azt a fájdalmat, amelyet még saját maga sem ért?

Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd írni fogok. Nem tudtam, hogy az élet egyszer történetekké formálja bennem mindazt, amit átéltem.

Csak éltem a magam kis világában, és vittem magammal az emlékeket.

Ma már visszagondolva úgy érzem, talán ott kezdődött el bennem valami. Nem az írás, hanem az a belső világ, amely később a történeteim alapja lett.

Akkor még nem voltak mondataim. Csak érzéseim voltak.

És talán éppen ezért olyan fontos számomra ma minden egyes leírt szó.

Mert vannak fájdalmak, amelyeket az ember nem tud elfelejteni. De idővel megtanulhat együtt élni velük.

Ez az én történetem kezdete. És ez még csak az első fejezet.

Vitkóci Virág