Amikor nyitva marad az ablak

Van egy nap tavasszal, amikor végre nyitva marad az ablak. Nem csak egy pillanatra, nem csak szellőztetéshez, hanem úgy igazán. A levegő bejön, a fény bejön, és vele együtt a hangok is. A madárcsicsergés, az utcáról beszűrődő zaj, és valahol a háttérben a metró tompa dübörgése, ahogy elhalad.

Ilyenkor mindig történik bennem valami furcsa. Mintha egy pillanatra visszacsúsznék az időben.

Gyerekkoromban a madarak hangjára ébredtem. A reggel csendes volt, a levegő tiszta. A tömegközlekedés alig volt jelen. Ha messziről meghallottuk a vonatot, az eseménynek számított. Megálltunk egy pillanatra, és figyeltünk. Valami történt.

Most pedig itt ülök Sanghajban, és a metró hangja szinte folyamatos. Nem különleges, nem ritka, csak része a napnak.

És mégis, a nyitott ablakon keresztül megérkezik a múlt is.

A fény, a levegő, a madarak — mind ugyanazok, csak a háttér változott meg körülöttük.