Szerző
Orbán Eliána
Orbán Eliána vagyok.Gyermekkoromban írtam a saját magam szórakoztatására és unaloműzésből az első mesekönyvem. 6 éves lehettem ekkor.Emlékszem még szerzői bemutatkozást is készítettem a kopott kis füzetecske hátuljára, amibe a mesét írtam. Láttam egy számomra kedves mesekönyvem hátulján, hogy ott is van ilyen, a szerző képével, így hát oda ragasztottam egy kis diákigazolvány képem.Nagyon komolynak éreztem magam.
Na most egészen más motivációk miatt írtam meg felnőtt fejjel az első mesém. Szerettem volna szeretett szakmám és hivatásomból kiindulva egy gyermekeknek szóló edukációs mesét megalkotni, ami egyszerre szól nekik és a szüleiknek egyaránt. Ami nem csak tanít, de egyben szórakoztat is. Remélem a kis Eli, aki anno magának írogatta a meséket, most a felnőtt énjén keresztül áttudta adni azt, amit igazán szeretett volna: szórakozni és egyben szórakoztatni az olvasóközönségét, legyen szó gyerkőcről vagy felnőttről.