{"product_id":"igy-filmeztunk-5-valogatas-otvenot-ev-magyar-filmtorteneti-interjuibol","title":"ÍGY FILMEZTÜNK 5. - VÁLOGATÁS ÖTVENÖT ÉV MAGYAR FILMTÖRTÉNETI INTERJÚIBÓL","description":"Szekfü (Karafiáth) András PhD, DLA (1941) filmtörténész filmtörténész ötvenöt évvel ezelőtt vágott bele első filmtörténeti életútinterjújába, és ezeket a mai napig készíti. Mindegyik interjú alapja a hangfelvétel, mely két ember beszélgetését rögzíti, annak minden lelki rezdülésével, feszültségével és oldott pillanatával együtt. Ez az ötödik Így filmeztünk-kötet, a sorozat záró darabja. Gerincét  mint eddig is  a Kossuth- díjjal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett játékfilmrendezők interjúi adják  András Ferenc, Dárday István, Gothár Péter, Sándor Pál, valamint a Balázs Béla-díjas (és fél-Kossuth-díjas) Szalai Györgyi beszélnek életükről és filmjeikről. A dokumentumfilmet a szintén Kossuth-díjas Almási Tamás képviseli, de András Ferenc, Dárday és Szalai is jelentős e műfajban. Két Balázs Béla-díjas: Durst György húsz éven át volt a Balázs Béla Stúdió szervezőtitkára, majd ügyvezetője. Rigó Mária filmvágó Schiffer Pál, Simó Sándor, Enyedi Ildikó, Erdély Miklós, Makk Károly és mások filmjeinek közreműködője. Akinek pedig Szekfü András adna Balázs Béla-díjat, ha tehetné: Sugár Judit filmkülkereskedő, a Hungarofilm és a Cinemagyar vezető munkatársa. Végül, a Függelék számára Gulyás Gyula Kossuth-díjas filmrendező készített filmszakmai életútinterjút a szerzővel, Szekfü Andrással.Alapvető hozzájárulás ez az interjúsorozat a magyar filmtörténet kutatásához. A hangsúlyok, elhallgatások, viták is sokatmondóak. Az érintettségek, ismeretségek okán kifejezetten személyes hangúak a beszélgetések. Szekfü mindenkinek szót ad, s nem bánja, sőt, kifejezetten kéri a kényes kérdések minél nyíltabb feltárását.(Gelencsér Gábor)","brand":"SZEKFÜ ANDRÁS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124808675712,"sku":null,"price":5600.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_6b81b59b-2f45-4f15-884d-94070b115a0b.jpg?v=1793397958","url":"https:\/\/konyvkiadas.publio.hu\/products\/igy-filmeztunk-5-valogatas-otvenot-ev-magyar-filmtorteneti-interjuibol","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}