{"product_id":"a-csillagok-jarasaval","title":"A CSILLAGOK JÁRÁSÁVAL","description":"Fél évszázaddal ezelőtt a Filmtudományi Intézet nem mindennapi lehetőséget adott egy fiatal kutatójának: Bécsbe utazhatott, hogy életút-interjút készíthessen Szőts Istvánnal. Az Európa-szerte ismert filmrendező az 56-os események után száműzetésbe kényszerült, és ekkoriban még fel sem merült annak lehetősége, hogy valaha is hazalátogathasson. A Szabó Balázzsal folytatott hosszú beszélgetésben életútja és művészpályája mellett pontos képet festett a hazai filmszakma történetéről, valamint saját maga és művei külhoni fogadtatásáról is.A kiemelkedően fontos kultúrtörténeti jelentőségű anyag azonban nem jutott el sem a szakmai körökhöz, sem az érdeklődő közönséghez. Szabó Balázs valószínűleg belátta: nincs esélye  akkortájt bizonyosan nem volt esélye  annak, hogy az interjú csorbítatlanul kerüljön nyilvánosságra. Szerencsére egy hangszalagon hiánytalanul megőrződött, és most végre írásban is elérhetővé válik ez a kordokumentumnak sem utolsó beszélgetés.A szöveg gondozóját már annak ismerete előtt is megragadta Szőts István alakja, akiben a művészi és az emberi nagyság egyként megtestesül. A neki szentelt rádiójáték Szőts követésre méltó etikai döntései kapcsán vázolja fel a művész sorsát, és a kívülálló szemszögével egészíti ki az interjúban rögzített személyes vallomást.","brand":"Publio","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60119490068864,"sku":null,"price":3000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_e6aac275-f6b9-484b-a873-e0d4bc8375cf.jpg?v=1793411022","url":"https:\/\/konyvkiadas.publio.hu\/products\/a-csillagok-jarasaval","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}