{"title":"romantikus","description":null,"products":[{"product_id":"1097-nap","title":"1097 NAP","description":"\u003cp\u003eEgy szerelmes nő őszinte, szókimondó, néhol obszcén naplója.{MORE}Clara független, önálló, céltudatos nő. A válása után nem keresett új kapcsolatokat, inkább minden figyelmét, szeretetét, gondoskodását a fia felé fordította. Egyedül teremtette meg középosztály szintű életüket, és nevelte fel a fiát. Barátai, ismerősei elismerték, szerették, felnéztek rá. Remélték, egyszer rátalál a szerelem. Mert Clara nem adta alább. Ha kapcsolat, az legyen szerelem! Chris életét a totális semmittevés töltötte ki. Napjai úgy kezdődtek, azon törte a fejét, kit látogasson meg, mivel, kivel töltse el az idejét. Jól megélt. Mások jóindulatából. Álmodott egy jobb életről, de úgy remélte, ezt is más által éri el. Könnyen teremtett kapcsolatokat, ugyanilyen könnyen el is hagyták. Hamar kiismerték a nők mennyire élhetetlen. Az Ő feje felett is repültek az évek. Nagyon vágyott már arra, hogy szeresse valaki. Legyen családja, gyereke. De a nők, akikkel összejött, vagy elhagyták, vagy visszajártak, de csak használni Őt. És egyszer csak Ők találkoztak!\u003c\/p\u003e","brand":"Nora Flocke","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034956820864,"sku":null,"price":6344.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034956853632,"sku":null,"price":1100.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/front_cover.jpg?v=1793392672"},{"product_id":"50-lepes-velenceben","title":"50 lépés Velencében","description":"\u003cp\u003eÚgy tűnt, a fiatal lány végleg elveszett a velencei forgatagban. Kereste magát erre is, kereste a szerelmet arra is, ám ezek közül mit sem talált. Végül, mint magát költőnek tettető imposztor, érzéseit és bölcsességeit ötven lépésenként egy-egy haikuba sűrítette.\u003c\/p\u003e","brand":"T. G. Adrienn","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034958688640,"sku":null,"price":1246.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034958721408,"sku":null,"price":990.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_6cf5c31f-8f4c-4604-b319-33ea30cf6a80.jpg?v=1793392693"},{"product_id":"7-nap-a-herceggel","title":"7 nap a herceggel","description":"\u003cp\u003eHihet-e egy egyszerű, hétköznapi lány egy „rosszhírű” herceg szavának? Jelenthetnek-e többet az érzelmek hét napnyi kalandnál? Győzedelmeskedhet-e a szív a józanész felett? Elég lehet-e a szerelem a társadalmi különbségekből adódó negatív tényezők áthidalásában?\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eRose negyvenes évei elején járó, vonzó, munkájában sikeres, mások által oly nagyra becsült és tisztelt budai nő. Egy valami sötétíti el már-már tökéletesnek tűnő életét: a magány. A lelki és fizikai magány. Idegenvezetői hivatása miatt igen nehéz a kapcsolatainak megfelelő ápolása, legyen szó akár a barátokról, akár párkapcsolatról. Magányosnak lenni pedig a mai rohanó, fejvesztett, önmagából kifordult világban nem túl boldogságteljes. Munkája Erdélybe szólítja, melynek során a bulvárból és címlapokról már jól ismert, nőfaló, lázadó hírében álló herceget kell hét napig vendégül látnia. Az eleinte közömbösséggel bíró Rose-nak hamar rá kell jönnie, hogy igencsak rosszul ítélte meg az újságokban olvasottak és televízióban látottak alapján a vendégét. Noha a nőcsábász mivolta valóban megkérdőjelezhetetlennek bizonyul, legbelül egy, a rangja, származása, társadalmi elhelyezkedése miatt félénk, már-már gátlásos férfi lapul, aki szakadatlanul próbál a családi hátteréből adódó megbélyegzés árnyékából kilépni, s úgy élni, kapcsolatot kialakítani, barátokat találni, hogy ne az alapján ítéljék meg. A felismerés és megismerés arra ösztönzi Rose-t, hogy engedjen a hercegi közeledésnek, merje kinyitni újra szívét, holott ez a múltbéli balsikerek, kiábrándulások és megpróbáltatások miatt nem egyszerű számára. Végigkísérhetjük két értékes, ám legbelül sebezhető, a csalódások kudarcai miatt bátortalan és bizalmatlan ember szívének megnyílását, kibontakozását és egymásra találását Erdély mesébe illő tájain kalauzolva, nagy adag humorral és némi erotikával fűszerezve. Hihet-e egy egyszerű, hétköznapi lány egy „rosszhírű” herceg szavának? Jelenthetnek-e többet az érzelmek hét napnyi kalandnál? Győzedelmeskedhetnek-e az érzelmek a józanész felett? Elég lehet-e a szerelem a társadalmi különbségekből adódó negatív tényezők áthidalásában? Rose és Phil története válaszul szolgál.\u003c\/p\u003e","brand":"Corinna Miller","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034959409536,"sku":null,"price":2988.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034959442304,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_313e0ccd-d505-4adb-ac06-a95ba7ad0566.jpg?v=1793392704"},{"product_id":"a-barokisasszony","title":"A bárókisasszony","description":"\u003cp\u003eKedves olvasó, velem tartasz? A múltba szeretnélek invitálni. Nyolcadik regényemben visszautazunk a 19. század második felébe, és bepillantunk az Almádi család életébe. A regény főalakja Almádi Matild, a módos gazda leánya. Gondtalan gyermekkorát követően fiatal lányként apja parancsára munkát kell keresnie. \u003cbr\u003e „Semmilyen más választása nem lévén, egyedül vágott neki a nagyvilágnak. Ment, amíg a lába bírta. Szerencse, hogy éppen nyár volt, ezért arra gondolt, ha lát egy szalmakazlat valamelyik szérűskertben, amerre halad, oda fog leheveredni, talán gond nélkül eltöltheti ott az éjszakát. Majd vigyáz, hogy ne vegyék észre. Ez már a harmadik falu, amin végiggyalogolt. Út közben azon tűnődött, vajon meddig kell még vándorolnia? Minden esetre, most már alkonyul, jobb lesz, ha szedi a lábát, hogy találjon alvóhelyet, mielőtt teljesen koromsötét lenne. Igencsak besötétedett, mire az út mentén feltűnt egy olyan terület, ahol több szalmakazlat is látott. Körülnézett, nincs-e valaki a közelben, aztán amilyen gyorsan csak tudott, odaszaladt egy távolabb állóhoz. A tízóraira kapott étellel nagyon beosztóan bánt napközben, úgy hogy még maradt belőle. Csak egy-két harapásnyit evett, hogy egy picit még megmentsen reggelire. Hogy aztán utána mi lesz, arról fogalma sem volt.”\u003cbr\u003e \u003cbr\u003e \u003cbr\u003e Szigethy Éva eddig megjelent regényei:\u003cbr\u003e Bözsike, a szegedi masamód\u003cbr\u003e Elszakítva\u003cbr\u003e A csend foglya\u003cbr\u003e Árnyék és napsugár\u003cbr\u003e A kocsmárosné fia\u003cbr\u003e Zsenialitásból a tébolyba\u003cbr\u003e A tárogató\u003c\/p\u003e","brand":"Szigethy Éva","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034960228736,"sku":null,"price":3824.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034960261504,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_475a1828-8ae2-45df-ac52-b553d0de61dd.jpg?v=1793392717"},{"product_id":"abigel","title":"ABIGÉL","description":"\u003cp\u003eA történet betekintés egy fiatal lány, Abigél felnőtté válásának első és legnehezebb lépéseibe. Mindennapos veszekedések kereszttüzében, az emberi kapcsolatokból kiábrándulva éli meg szülei rossz házasságát, és keresi a kiutat a káoszból.\u003cbr\u003e Édesanyja tragédiája a kamaszkor legsérülékenyebb szakaszában éri. Amikor egy fiatal, a biztonságot jelentő szülői háttér és a feltétel nélküli szeretet közege nélkül könnyen elveszíti a racionális gondolkodás képességét, és hamar enged a züllés csábításának. Abigél megpróbál felnőni a helyzethez. Olyan döntéseket hoz, amik egész további életét meghatározzák. A mellette álló, szerető rokonok segítsége ellenére, lelki és önismereti válságba sodródik. Túl nagy a nyomás és nem tudja leküzdeni a lelkében lakó démonokat. A rossz példa, a fájdalmas emlékek önpusztításhoz vezetnek. Állandó zűrjei, botrányos viselkedése egyre csak mélyíti a konfliktust az apja és közte, ami egyébként is elég kiélezett édesanyja elvesztése óta. A lázadáshoz mindig könnyebb társaságot találni, de felismerni a segítő szándékot nem mindig egyszerű.\u003cbr\u003e Meglátni és megragadni a felcsillanó reménysugarat, levetni a múlt béklyóit, lehetetlennek tűnő kihívás. Ám jön egy váratlan szerelem, melyből erőt merítve, sikerül újra felépítenie darabokra hullott életét és visszanyernie önbecsülését.\u003c\/p\u003e","brand":"Tessza Nedevil","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034960818560,"sku":null,"price":3848.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034960851328,"sku":null,"price":790.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_a5e15a42-f4e0-4fec-8c69-2077bfe5bcfc.png?v=1793392720"},{"product_id":"a-bunda-alatt","title":"A bunda alatt","description":"\u003cp\u003eEgy homokos férj, egy szigorú após, egy gyönyörű, de kegyetlen vidék. Sadie a pokolban találja magát aznap, mikor kényelmes életéből hirtelen kirángatják. A családi vállalkozás megkívánja, hogy részt vegyen a munkából. A vagyon pedig megkívánja, hogy egy fiú örökösre szállhasson. Homokos férj plusz szigorú após, egyenlő a katasztrófával. Az addig érintetlen nemes hölgy egy vérfrissítésként használt idegen ágyában találja magát. Bundája alá bújva, undorodva végzi feladatát… aztán fordul a kocka?\u003c\/p\u003e","brand":"Anne Marie Witt","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034962260352,"sku":null,"price":6632.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034962293120,"sku":null,"price":2100.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_473150cc-7586-4f09-b070-6333944ede51.jpg?v=1793392772"},{"product_id":"adj-uj-nevet","title":"Adj új nevet!","description":"\u003cp\u003eSamuel Hawks, az elhivatott gyógyító egy átlagosnak tűnő napon egy titokzatos nő élettelennek tetsző, meztelen testét találja a családi farmjuk melletti határtalan mezőn. A rejtélyes nő erőtlenül bár, de még lélegzik, ezért ösztönösen érzi, hogy haza kell vinnie magával a farmra. A teste mellett a lelkét is köteles megmenteni. A lány rövidesen feleszmél kísérteties álmából, ám a legapróbb részletet sem képes felidézni múltjából; még a saját nevét sem.\u003cbr\u003e Honnan jött a kifürkészhetetlen, szemet gyönyörködtető és Samuel szívét azonnal megdobogtató teremtés? Miféle titkokat őriz a lelke mélyén egy gondosan bezárt kis ládikában, amelyek arra sarkallták, hogy teljesen új életet kezdjen, végleg maga mögött hagyva és elfeledve a láthatatlan kirakós misztikus darabjait?\u003cbr\u003e Szerelem, szenvedély, sóvárgás, titkok... Járj te is a végére!\u003c\/p\u003e","brand":"Fekete Ágnes","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034966192512,"sku":null,"price":3690.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034966225280,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_8cf13544-4ec0-4f18-b162-094cee1c08f0.jpg?v=1793392960"},{"product_id":"a-falon-tul","title":"A falon túl","description":"\u003cp\u003eKét ismeretlen fiatal egymás melletti lakásban találja magát, de úgy, hogy az erkélyük szomszédos. Teljesen más életet élnek, a lány korcsmáros, pultos, felszolgáló. A fiú nagy álmokat dédelgető végzett egyetemista, aki mindenképpen doktorálni akar, közben, mint mesterszakot végzett szakember az ANTSZ-ben dolgozik. Látszólag nem illenek össze. Hogyan lehet egy erkélyen ismerkedni? Megváltoznak-e egymás hatására? Összetalálhat-e két ennyire különböző ember vagy egy közös kirándulás kell hozzá? Ha elolvassa azt a romantikus történetet megtalálja a válaszokat még arra is, hogy milyen változásokon mennek át! Fogjon neki bátran, hogy meglássa, hogy egy erkély is lehet kerítő.\u003c\/p\u003e","brand":"Révész János","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034967208320,"sku":null,"price":0.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034967241088,"sku":null,"price":2136.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_8a0191a3-f708-4319-9435-86a9a0994f7e.jpg?v=1793393031"},{"product_id":"a-fekete-herceg","title":"A Fekete Herceg","description":"\u003cp\u003eAngelina félig olasz, romantikus és életvidám bostoni lány. Egy titokzatos Tiziano festményt, a Fekete Herceg képmását kutatva érkezik Firenzébe. Álmai a valóságban is testet öltenek: a férfi észbontóan jóképű, de sötét és titokzatos. Erotikus kisugárzása menthetetlenül bűvkörébe vonja Angelinát, lángoló szerelem ébred a szívében iránta. A szépséges Toszkánában, és az érzéki gyönyörök birodalmában folytatódik az utazás… De meddig lehet eltitkolni az igazságot? A férfi végül döntésre kényszerül, de talán már késő…\u003c\/p\u003e","brand":"Georgie Downy","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034967765376,"sku":null,"price":4664.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034967798144,"sku":null,"price":200.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_eb76bd53-33e2-4e51-ac9f-74832e5e6531.jpg?v=1793393092"},{"product_id":"agnes-es-gloria","title":"Ágnes és Glória","description":"\u003cp\u003eKülönös dolog a szerelem. Mindenkinek a szívébe belopja magát, legyen az Ágnes a senki lánya, vagy Glória a szárnyaszegett tündér. Mind a két nő külön úton jár és különböző korban él. Egy valami mégis közös bennük. Rájuk talál egy különös érzés, rabul ejti őket hogy megismerjék a boldog boldogtalanságot.\u003c\/p\u003e","brand":"J. G. Zsuzsa","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034972811648,"sku":null,"price":3800.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034972844416,"sku":null,"price":800.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_3088241c-cca8-4f94-8a16-61ce252f24d7.jpg?v=1793393761"},{"product_id":"a-hely-szelleme","title":"A hely szelleme","description":"\u003cp dir=\"ltr\"\u003e\u003cspan\u003e“Polito nagyon szerette volna, ha a nő könyörög, hisztizik, esetleg sikoltozik. Sokkal élvezetesebb lett volna. Na, majd az első lövés után. Nem kell mindjárt végezni vele, majd könyörög még kegyelemért. .\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp dir=\"ltr\"\u003e\u003cspan\u003eUjja ráfeszült a ravaszra.\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e\n\u003cp dir=\"ltr\"\u003e\u003cspan\u003eAbban a pillanatban hátulról mintha lökést érzett volna, s ugyanakkor kialudtak a fények. Polito megperdült, hogy megnézze, mi lökte meg – de nem látott semmit, csak valami halvány derengést a lépcsőfeljáró felől, ami lassan mintha emberi formát öltött volna. Gondolkodás nélkül tüzelt, de a fénypászma továbbra is csak nőtt és közeledett. Polito akaratlanul is hátrálni kezdett, újra tüzelt, egy egész sorozatot eresztett a mozgó fényfolt irányába.”\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","brand":"Esther G. Wood","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034979398016,"sku":null,"price":4688.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034979430784,"sku":null,"price":82.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_4affdad2-fd8e-41a9-86f3-455baeff8ec2.jpg?v=1793393766"},{"product_id":"a-herceg-szerelme","title":"A herceg szerelme","description":"\u003cp\u003eCorinna Miller, 7 nap a herceggel című romantikus regényének várva várt folytatása, mely Rose és Phil már-már mesébe illő, gondtalan szerelmének korántsem ilyen felhőtlen és problémáktól mentes továbbgondolása.\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eAz Erdélyben töltött idilli hét nap után eljött az idő, mikor szembe kell nézni az akadályokkal, s megoldást kell keresni azok leküzdésére. A társadalmi különbségekből adódó gondok, a hercegi \"hivatás\" negatív velejárói, a tiszteletért és befogadásért folytatott állandó harc, a médiával való örökkévaló csata, a királyi családba történő beilleszkedés nehézségei mind-mind olyan helyzeteket szül, amely komoly próbatételek elé állítja a szerelmüket. S ez még csak a kezdet... Országokon átívelő dráma és romantika, nyomorúság és gazdagság, nevetés és sírás, boldogság és kilátástalanság, egészség és betegség, bizalom és árulás, küzdés és feladás, élet és halál. Drámai történet egy párról, akik nem féltek szembemenni a világgal azért, hogy bebizonyítsák szerelmüket és egymáshoz tartozásukat. \"Az életben nem tette rá az apjára a telefont, de most megtette másodszor is. Csak a külsőségek, a sajtó, a rang. Phil bajban van, és senki meg nem kérdezi tőle, miben segíthetne. Az Isten küldte neki Rose-t. Annyi mindent tanult tőle: szerelmet, önzetlenséget, hálát. Philip és Rose. Eztán már csak így emlegetik majd őket: Philipék vagy Rosék. Többes számban, mert ők már egyek. Elmosolyodott. De abban a pillanatban végigfutott rajta a félelem, amit ő soha életében nem érzett. Mi van, ha ... meghal. Erre gondolni sem mert, s nem is tette eddig.”\u003c\/p\u003e","brand":"Corinna Miller","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034979529088,"sku":null,"price":4088.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034979561856,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_a331b79c-596b-4394-944b-d78b0d455450.jpg?v=1793393766"},{"product_id":"ahol-mar-nem-nonek-viragok","title":"Ahol már nem nőnek virágok","description":"\u003cp\u003eA cinizmus korát éljük. Divattá vált a hagyományos értékek megkérdőjelezése, az emberi jóság, együttérzés elavult fogalmakká váltak. Görbe szemmel, lebiggyedt ajakkal tekintünk arra, akit szemmel láthatóan megráz az afrikai éhezők, a háborús árvák, a közel-keleti menekültek látványa. „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt. 9, 13) – Talán soha nem volt még ennyire időszerű az evangélium üzenete, mint napjainkban. Kettészakadt világunk valósága: mi, a keresztények és ők, a nem keresztények. De életvitelünk és cselekedeteink olykor köszönőviszonyban sincsenek mindazzal, amit krisztusinak nevezünk. Adott egy regény, egy élettörténet. Egy tisztaszívű fiatal lány nyakába veszi ezt az Életnek nevezett hatalmas kalandot. Keres, kutat válaszokat, magyarázatokat, s nem biztos, hogy mindig a remélt feleletet kapja. Keresése során olykor ridegen, máskor keserédesen találkozik az élet napos és árnyékos oldalával egyaránt: éhezés, nyomor, kilátástalanság – megannyi állomás. Vajon sikerül-e megőrizni lelke finomságát mindezen megpróbáltatások ellenére, vagy megkérgesedik, elfásul? Nagyívű regény, mely felöleli e háborúkkal, felkelésekkel övezett század közelmúltbeli eseményeit. A tévéhíradókból ismert helyszínek szembesítenek a tudattal: mindez itt zajlik a közelünkben, a szomszédunkban, s az oly biztonságosnak hitt burok bármikor szétpattanhat.                                                                           \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eNővérem, Szűcs Borbála  Köszönöm a hitet.\u003c\/p\u003e","brand":"Szűcs F. Ágnes","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034980577664,"sku":null,"price":5720.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034980610432,"sku":null,"price":1200.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_fc712524-7ac0-4d1a-addb-fdbbd5f0f73b.jpg?v=1793393768"},{"product_id":"ahol-te-vagy-ott-jo","title":"Ahol Te vagy, ott jó","description":"\u003cp\u003eA történet főszereplői Kristóf, az egyszerű családból származó kamionsofőr, aki mégis többet kapott útravalónak az élethez, mint amit a biztos anyagi háttér jelenthet, és Amália az ellenkező oldalról való, szárnyait próbálgató egyetemista lány. Háta mögött gazdag szülőkkel, törtetéssel és előítéletekkel. Ő mégis nemes egyszerűségével, természetességével próbál kitörni ebből a képmutató világból és megtalálni az útját saját értékrendje szerint. Különböző világuk ellenére, az élet egy váratlan pillanata úgy hozta, hogy megismerjék egymást. A könyv a barátságukról, akadályokkal tarkított, lassan bontakozó, majd viharos erővel felszínre törő szerelmükről szól. Amikor egy igéző szempár ráébreszt, hogy mégsem olyan kilátástalan az életed, mint addig hitted. Amikor egy csók mámora egy másik dimenzióba repít, és úgy érzed, varázslat részese vagy, rájössz, hogy megtaláltad a lelki társad. Neki kitárhatod a szíved és érte bármit érdemes elviselned, még egy hatalommániás, titkait görcsösen féltő apa gátlástalan viselkedését is. Aztán mikor minden veszni látszik, Lia szerelme életben maradásáért küzd, történik valami, ami még egy öntörvényű apát is visszatérít a helyes útra és arra késztet, hogy átértékelje az életét. Arra késztet, hogy helyrehozza a szeretteivel szemben elkövetett hibáit és beismerje néha egy szülő is kaphat útmutatást az élethez a gyermekétől.\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e\u003ca title=\"[Kész]ahol_te_vagy_ott_jo_beleolvaso\" href=\"..\/..\/media\/products\/16369\/ahol_te_vagy_ott_jo_beleolvaso.pdf\"\u003eBeleolvasó\u003c\/a\u003e\u003c\/p\u003e","brand":"Tessza Nedevil","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034980708736,"sku":null,"price":9008.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034980741504,"sku":null,"price":2650.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_941a8ada-b06b-4058-be5a-0441c2da7689.jpg?v=1793393768"},{"product_id":"a-kerekasztal-hatosa-1","title":"A kerekasztal hatosa","description":"\u003cp\u003eEz a regényem kicsit más, mint a többi. A cselekmény csak egy szálon fut, egy szálon követhetjük Lady Pataya szerelemkeresését. A történetet kalandok sorozata, árulás, szerelem, lélek-érzés kíséri végig.{MORE}A történet elvezet minket a lovagok korába, ahol nem a területekért és a hatalmi pozíciókért folyik a harc, hanem egy nő szerelméért. A regény főhőse Lady Pataya, aki titokban keresi a szerelmet,elsősorban hat hűséges lovagja között, köztiszteletben álló személyiség. A lovagok, akik felesküdtek a védelmére, mindannyian bevésődtek a nő lelkébe, tudatába valamilyen szinten.\u003c\/p\u003e","brand":"Varga Patrícia","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034984116608,"sku":null,"price":2768.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034984149376,"sku":null,"price":800.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/front_cover_6c48e9fc-0b78-47ed-882a-882833b847bd.jpg?v=1793393775"},{"product_id":"a-ket-vilag-2","title":"A két világ 2","description":"\u003cp data-pm-slice=\"1 1 []\"\u003eLord Dark legyőzésével nem oldódnak meg a problémák a harmadik dimenzióban, csak újabbak keletkeztek helyettük. Bár a nagyúr elvesztette varázserejét, a népszerűségét képes megőrizni. Továbbra is ő birtokolja az elnöki tisztséget, de már új néven, Eugene Milfordként. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eAiden Cole az elnök személyi asszisztense lesz, és igyekszik kitanulni a politika fortélyait, miközben szemmel tartja Eugene-t. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eAjsa előtt bezárul a fénykapu, amely igencsak rosszul érinti a mozgalmas élethez szokott lányt. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eHelyzetét súlyosbítja az a pánikbetegség, amelyet Lord Dark miatt szenvedett el. A fiatal nő sokáig titkolja gyengeségét. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eVáratlanul idegen támadás éri Ajsa világát, így a lány komoly veszélybe kerül. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eEgyedül csak Lord Dark segítségében bízhatnak, de a férfi megtagadja az együttműködést. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003eAiden képtelen belenyugodni Eugene döntésébe, elhatározza, hogy mindenképpen meggyőzi a férfit. \u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e","brand":"Katalina S. Miller","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034984411520,"sku":null,"price":0.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034984444288,"sku":null,"price":3190.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_fe2a4f5e-d85f-46df-9afe-9ee51a65dd65.jpg?v=1793393776"},{"product_id":"a-kocsmarosne-fia","title":"A kocsmárosné fia","description":"\u003cp\u003e\u003cspan\u003eAz olvasó Szigethy Éva legújabb művét tartja a kezében. Az 1900-as évek elején kezdődő regényben először Paulával ismerkedhetünk meg, aki szülőfaluját otthagyva, két lányával Pesten akar szerencsét próbálni. Kocsmában helyezkedik el, ahová egyszer betoppan egy jóképű idegen. A kalandból egy kisfiú születik, Lóránt. A továbbiakban az ő hányattatott gyermekkoráról olvashatunk, akit diáktársai sokszor csúfolnak: – Mi van Lóránt, megint új apukád van? – Ugyan, nincs neki egyáltalán, zabi gyerek. Gyakran többen is rázendítettek: – Zabi gyerek, zabi gyerek! – kiabálták s közben idétlenül röhögtek. Később vidámabb ifjú-, majd meglehetősen kalandos felnőtt időszakáról olvashatunk. Élete derekán száznyolcvan fokos fordulatot vesz az élete, olyan foglalkozásba készül fogni, amiről minden rokona azt hiszi, hogy viccel, nem tudják elképzelni, hogy komolyan beszél. Vajon hogyan alakul Lóránt élete, és milyen hivatást választ ötvenöt évesen?\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","brand":"Szigethy Éva","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034986279296,"sku":null,"price":3512.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034986312064,"sku":null,"price":870.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_7b8ecae7-4623-4c94-bab6-b6616df2ac8e.jpg?v=1793393781"},{"product_id":"a-legszebb-ajandek","title":"A legszebb ajándék","description":"\u003cp\u003eIzabella, a fiatal színésznő lehetőséget kap rá, hogy színpadra vigye ünnepi darabját a város legnevesebb színházában. Boldogsága felhőtlen, amíg meg nem kapja a lehető legrosszabb dramaturgot: az igazgató idegrendszeri betegséggel küzdő, ám igen tehetséges fiát. Miközben egy kasszasikert próbálnak papírra vetni, Izabella fényt derít a színész múltjára, és egyúttal betegségének természetére is. Hogy együtt tudjanak dolgozni, megtanul bánni a férfi indulatkezelési problémáival, kezdődő demenciájával és szörnyű személyiségével. Ahogy telik az idő, kölcsönös tisztelet ébred bennük a másik iránt.\u003c\/p\u003e","brand":"Flynn D. Paddington","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034988802432,"sku":null,"price":4616.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034988835200,"sku":null,"price":600.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_30f9cbd3-ad22-4ca1-9507-5aba96e235ba.jpg?v=1793393790"},{"product_id":"a-leona-szinhaz-tortenete","title":"A Leona Színház története","description":"\u003cp\u003eBarátság, testvériség, szerelem, összetartás, ármány, gyilkosság, tragédia és egy titok, amely mindent megváltoztathat. Mindez egyetlen könyvben, egy színház történetében, a jelenben és a múltban. Egy történet, amely megtanít arra, hogy remélj, higgy, és soha ne add fel!{MORE}Kherkó városának büszkesége a csodálatos Leona Színház, melyet a méltán híres színésznő Leona Parkin és férje Harry Brown álmodtak meg. A siker hatalmas, a boldogság az egekig ér, a család két kis jövevénnyel bővül, de egy váratlan fordulat következtében árnyék vetül a színházra, az ott dolgozókra és a rajongókra is. Persze semmi nem tart örökké és miután megérkezik Marion, a gyermekek dadája, ismét a ragyogás és a boldogság veszi át a főszerepet a színházban. Ám két váratlan vendég, Eugénia és Kathrin, nem igazán szeretnének minden egyes embert boldognak látni ebben a hatalmas családban és éppen ezért hűen követik a vérükbe ivódott \"célért bármit\" elvet. Ezek után szinte természetes, hogy mindenkiben felmerül a kérdés: boldog befejezése lesz-e ennek a történetnek? Barátság, testvériség, szerelem, összetartás, ármány, gyilkosság, tragédia és egy titok, amely mindent megváltoztathat. Mindez egyetlen könyvben, egy színház történetében, a jelenben és a múltban. Egy történet, amely megtanít arra, hogy remélj, higgy, és soha ne add fel!\u003c\/p\u003e","brand":"Szabó Barbara","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034989588864,"sku":null,"price":3032.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034989621632,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/front_cover_b064b66a-1e9e-4a14-8bc9-e48c66a88477.jpg?v=1793393795"},{"product_id":"a-liderc-menyasszonya","title":"A lidérc menyasszonya","description":"\u003cdiv class=\"TypographyPresentation TypographyPresentation--m RichText3-paragraph--withVSpacingNormal RichText3-paragraph\"\u003eNaomi Hope élete igencsak elcseszett, ráadásul már réges-rég halottnak kellene lennie, de köszöni szépen, nagyon is életben van. Kiskora óta látja a szellemeket, akik folyton saját kis gondjaikkal zaklatják. Ő azonban ezt a képességét igyekszik elnyomni és próbálja az átlagos diákok életét élni. Azonban ez sem egyszerű. Az iskolában folyamatosan zaklatják. Mindezt egyik percről a másikra fenekestül felforgatja egy fura idegen színrelépése, egy lidérc, aki megszállottan keresi a menyasszonyát . Persze nem azért, hogy a házasok gondtalan életét élvezze, számára egy sokkal sötétebb célt testesít meg az újdonsült menyecske. A lehetséges arát Naomi személyében látja meg, aki innentől kezdve búcsút inthet unalmas, szürke kis életének. \u003c\/div\u003e\n\u003cdiv class=\"TypographyPresentation TypographyPresentation--m RichText3-paragraph--withVSpacingNormal RichText3-paragraph\"\u003e \u003c\/div\u003e\n\u003cdiv class=\"TypographyPresentation TypographyPresentation--m RichText3-paragraph--withVSpacingNormal RichText3-paragraph\"\u003eA lányt szinte elözönlik a furcsábbnál furcsább teremtmények melyeknek nagy része rá vadászik. Ha mindez nem lenne még elég, a kaszás is ott liheg folyton a nyakában. \u003c\/div\u003e\n\u003cdiv class=\"TypographyPresentation TypographyPresentation--m RichText3-paragraph--withVSpacingNormal RichText3-paragraph\"\u003e \u003c\/div\u003e\n\u003cdiv class=\"TypographyPresentation TypographyPresentation--m RichText3-paragraph--withVSpacingNormal RichText3-paragraph\"\u003eMi lehet a lidérc, Zackari valódi célja? Milyen szörnyűséget rejt sötét múltja? Naomi lehet az igazi menyasszonya vagy a lidérc csupán hiú ábrándokba kergette magát? Vajon meddig tudják ők ketten kijátszani a kaszást?\u003c\/div\u003e","brand":"Clarissa Whisper","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034989851008,"sku":null,"price":5900.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034989883776,"sku":null,"price":3000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_26db6386-be54-410a-a720-cd9b1c618ee8.jpg?v=1793393796"},{"product_id":"almaim-csodai","title":"Álmaim csodái","description":"\u003cp\u003eA regény a szeretetről szól a főhős Ildikó aki egy angyal emberi alakban. A regény az álom és a valóság kettős ősvényén mozog. Hisz álmodni jó és kell is . A regényben benne van az élet történetem is kicsit másképp. A jó Istennel való szoros kapcsolatom nélküle nem lennék már az élők sorában. a könyv csodákat rejt ezért ajánlom mindenkinek.\u003c\/p\u003e","brand":"Ráczné Kovács Éva","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034994962816,"sku":null,"price":2428.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034994995584,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_a1fd60a8-26f9-41a6-bfe1-e3b2aff16b17.jpg?v=1793393800"},{"product_id":"alomszilank","title":"Álomszilánk","description":"\u003cp\u003eÁlmodozás, ábrándozás, reménykedés... E három gondolat szikrája is elég, hogy Angelika mindennapjai könnyebbek legyenek. A szerelem számára csak egy tüske a szívében. De boldogsághoz vezető ösvény számtalan formáját bejárta már. Gondolat világába beletekintve nézzünk meg néhányat.\u003c\/p\u003e","brand":"Arch Gébrielle","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034998043008,"sku":null,"price":1848.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60034998075776,"sku":null,"price":700.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_c70e8051-da66-45ba-9f0c-7671fa5c6da0.jpg?v=1793393807"},{"product_id":"a-loveszarok-hercegnoje","title":"A lövészárok hercegnője","description":"\u003cp\u003eA LÖVÉSZÁROK HERCEGNŐJE\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e - háborús, romantikus thriller -\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e 1918, olasz front. Remegett a kráterektől sebzett föld, s a Napot porfelhő takarta el. A katonák érzékeit elnyomta a mennydörgő robaj. Igyekeztek kicsi, sáros fedezékeikben semmivé zsugorodni, eltűnni, amíg el nem múlik a lidércnyomás. Kivéve egy fiatal Vöröskeresztes ápolónőt, Anna Luizát, aki fedezékről fedezékre szaladt, hogy újabb sebesülteknek nyújthasson segítséget…\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e Családja igen előkelő volt, Ausztria-Magyarország arisztokratikus elitjéhez tartozott. A katonák Hercegnőnek hívták. – Ám őt mindez hidegen hagyta, akárcsak a folyamatos életveszély. Minden energiáját lekötötte önként vállalt, nehéz hivatása. Hogy miért nem inkább a családi kastély kényelmét választotta? Hogy miért kísértette visszatérő rémálma? Rejtély.\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e A 86. frontkórház felügyeletével megbízott daliás hadnagy – Móricz Sándor – szívesen megfejtette volna a bájos ápolónő valamennyi rejtélyét. Ám a háború gépezete kíméletlenül gördült tovább… Ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy az olaszok végső, nagy támadásra készülnek, a kórház mintegy száz betegének élete, avagy halála a katonatiszt és az ápolónő erőfeszítéseinek vált függvényévé…\u003c\/p\u003e","brand":"Üveges Huba","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60034998829440,"sku":null,"price":4590.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60034998862208,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_98d6e71b-8e01-4beb-aa76-1d7a5e5161f3.jpg?v=1793393809"},{"product_id":"a-medal","title":"A medál","description":"\u003cp\u003eHuszonkilenc év korkülönbség. Sok vagy még elfogadható ma egy házasságban. Ennek a problémának a körül járásával kezdődik ez a mű. Bepillanthatunk egy működő házasság mindennapjaiba a kezdetektől. Találkozhatunk több érdekes kérdéssel, mint: hogy létezik-e ma Magyarországon gyerekrablás, milyen egy külföldön tanuló cserediák élete, hogy működik egy hatékony magánnyomozás? Megismerhetjük a diákévek kalandos útvesztőit, gyötrelmeit a tanulástól az első szerelmen át a házasságig. Természetesen a műben végig kísérhetjük a címként megadott (eltűnt) medál sorsát.\u003c\/p\u003e","brand":"Révész János","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035004236160,"sku":null,"price":2840.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035004268928,"sku":null,"price":2700.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_b942cd3f-9d45-4dc0-939b-3de665943d5b.jpg?v=1793393818"},{"product_id":"ami-a-szivemen-az-a-tollamban","title":"Ami a szívemen, az a tollamban","description":"\u003cp\u003eTiszta szívű ember vagyok, aki a legnagyobb magaslatokban és mélységekben éli meg az érzéseket. Számomra minden életesemény, történés egy-egy új verset jelent (vagy többet), hiszen én csak így vagyok képes kiadni magamból a rengeteg felgyülemlett szomorúságot, csalódást, dühöt, fájdalmat, szerelmet, örömöt. Egyszerűen mindent. A legszebb versek a fájdalom mélységében születnek, azonban a kötet elkészülése közben rájöttem, hogy a határtalan boldogság is képes ugyanolyan gyönyörű verseket létrehozni. A lényeg a legmélyebb érzés, legyen az fájdalom vagy öröm.\u003cbr\u003e E kötet valódi, mélyről jövő érzéseimet tartalmazza, amelyeket átéltem, majd rímekbe szedtem s kis túlzással állítom, hogy itt szerepelnek eddigi legszebb verseim.\u003c\/p\u003e","brand":"Gebhardt Nóra","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035005284736,"sku":null,"price":6160.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035005317504,"sku":null,"price":0.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_0c224f34-6ebc-4653-aafb-f17a05f63684.jpg?v=1793393821"},{"product_id":"amig-az-igazsag-minket-el-nem-valaszt","title":"Amíg az igazság minket el nem választ","description":"\u003cp\u003e\u003cspan\u003eVajon túléli? Egyetlen vágya az, hogy megszabaduljon. Mit fog csinálni? Az álomból hirtelen valóság lesz. Norrin... egy tolvaj. Egy lány, aki minden nap lop, hogy túlélje. Csak arra vágyik, hogy megszabaduljon saját nagybátyja zsarnoksága alól, aki minden, csak nem egy példamutató nagybácsi. És hirtelen valóra válnak az álmai. Egy új helyen lehetősége van új életet kezdeni, új identitással és egy olyan férfi mellett, aki első pillantásra az egyetlen megoldásnak tűnik. De mi van akkor, ha a látszat ebben az esetben félrevezető? Bízhat benne? És mi van, ha nincs más választása, ha túl akar élni?\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","brand":"Emily D. Beňová","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035007119744,"sku":null,"price":4590.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035007152512,"sku":null,"price":2500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto1_5b204483-ddaf-47bc-ba67-19ebd3198054.jpg?v=1793393823"},{"product_id":"amikor-ejfelt-ut-az-ora","title":"Amikor éjfélt üt az óra","description":"\u003cp\u003e\u003cspan\u003e„Tudod, mi lapul odaát a fák árnyékában? Mi húzódik a szekrényajtók mögött, az ágyak alatt? Néma sarkokban, reszkető bokrok alatt, s a kapualjakban? Vajon tudod, mi lépeget száraz leveleken a kihalt tereken, s mi oson ablakod alatt, mikor kitárt szemmel a sötétséget bámulod? A félelem lapul ott, ahová nem mersz benézni. Keserű fájdalom, segélykiáltás, vérfagyasztó kacaj. Titkok lappanganak kongó falak között: rejtélyek, melyeket magukba olvaszt a hátborzongató éjjel, s mikor érzed egy hűvös kéz érintését, megérted: a félelem ott él benned is. Ott, mélyen: a csendben, ahol nem védhet meg senki, ahol mindig egyedül vagy.\u003c\/span\u003e\u003cbr\u003e\u003cspan\u003eLépj hát be a világomba, kedves Vándor! Engedd meg, hogy üdvözöljelek itt, az éjszaka kapujában! Az út hosszú lesz, olykor elviselhetetlenül nehéz, de ne feledd! Az éjjel egyszer véget ér, s a Nap sugarai előbb vagy utóbb felderengenek a horizonton túl. S ha néha egyedül is érzed magad, titokban veled leszek, s fogom a kezed, míg kiérsz a fényre.”\u003c\/span\u003e\u003c\/p\u003e","brand":"Corinna Ann Jay","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035007447424,"sku":null,"price":3800.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035007480192,"sku":null,"price":400.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_eb398111-8a0a-45e9-9f55-eb13ffbc2ebd.jpg?v=1793393823"},{"product_id":"amire-nem-emlekszel-1-kotet","title":"Amire nem emlékszel 1. kötet","description":"\u003cp\u003eVolt egyszer egy nyár St. Tropez-ban. Három hónap egy gyönyörű villában, izgalmas kalandokkal, partikkal, luxusban és Francesca számára egy plátói szerelemmel. De aztán az élet gondoskodik róla, hogy az az idő és az őt megszédítő Jonathan a feledés ködébe vesszen. Mígnem tizenöt évvel később egy másik életben a férje bemutatja neki az új jogászát, aki nem más, mint az, aki abból a jóképű, ám kellemetlen fiatalemberből lett.\u003c\/p\u003e","brand":"S. Bardet","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035008168320,"sku":null,"price":6392.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035008201088,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_f42d3e14-650f-4186-a90e-d1b2a80bb74b.jpg?v=1793393826"},{"product_id":"amire-nem-emlekszel-2-kotet","title":"Amire nem emlékszel 2. kötet","description":"\u003cp\u003eFrancesca soha nem akart visszatérni Skóciába. A körülmények mégis rákényszerítik és amikor sok évvel később újra átlépi a szülői ház küszöbét, a múlt kínzó emlékei azonnal lerohanják. Ebben a lehangoló közegben az egyetlen kapaszkodót Sean naplója jelenti, melyet lapozgatva a fájó történések mellett bőséggel talál szívet melengető pillanatokat is, amelyeket hiba lenne nyomtalanul kitörölni.\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e","brand":"S. Bardet","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035008266624,"sku":null,"price":7064.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035008299392,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_a7f1954f-fa09-4b06-9138-7f89fd580880.jpg?v=1793393826"},{"product_id":"amire-nem-emlekszel-3-kotet-1-resz","title":"Amire nem emlékszel 3. kötet, 1.rész","description":"\u003cp\u003eJonathan számára nehéz ébredést jelent rájönni, hogy nem elegendő elköltözni és beleszeretni valakibe ahhoz, hogy új életet kezdhessen. Az elmúlt évtizedek tévedései makacsul a nyomában járnak és legnagyobb megdöbbenésére pont annak a nőnek kellene bebizonyítania, hogy más ember lett, akit a legjobban megbántott. Hogy ennek ellenére létezzen számukra közös jövő, kész akár komoly áldozatokat hozni.\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e","brand":"S. Bardet","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035008823680,"sku":null,"price":6824.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035008856448,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_62042f0c-95f7-4949-9716-c79f809cac99.jpg?v=1793393827"},{"product_id":"amire-nem-emlekszel-3-kotet-2-resz","title":"Amire nem emlékszel 3. kötet, 2.rész","description":"\u003cp\u003eMi van akkor, ha az ember szerelmes, de minden az ellen szól, hogy ez a szerelem virágba boruljon? Vonzalmat találni, vagy megszeretni valakit sokkal egyszerűbb, mint közös életre vállalkozni. Jonathan nehéz idők után végre egy boldog, hétköznapi kapcsolatra vágyik. Mostanra ifjúkori önmagával is szakított, csakhogy egy megbízható, szerethetőbb ember legyen. Igen ám, de nem egyedül önmagával kell megküzdenie, hanem Francesca terhes múltjával is, ha tényleg boldog akar lenni.\u003c\/p\u003e\n\u003cp\u003e \u003c\/p\u003e","brand":"S. Bardet","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035008889216,"sku":null,"price":6104.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035008921984,"sku":null,"price":1500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_98a5245d-2c91-43a6-b09e-48579e7e4110.jpg?v=1793393826"},{"product_id":"a-mult-kisertetei","title":"A múlt kísértetei","description":"\u003cp\u003eA reggeli napfelkeltében egy fiatal lány ül a tengerparton. Úgy érzi, boldog az élete. A sorsa azonban szinte egyik percről a másikra szokatlan és drámai fordulatot vesz: elveszíti a szerelmét, az apját, összeomlik körülötte a világ, amiben addig élt. Titokzatos, érthetetlen dolgok történnek vele, amelyek a saját életének ismeretlen múltjába vezetik vissza. Kutatómunkába kezd, eközben pedig újabb és újabb borzongató rejtélyekkel kell szembesülnie. Vajon kik is valójában a szülei? Miféle féltve őrzött titkokat és fájdalmakat rejtenek a körülötte élők emlékei? Miért ő az egyetlen, aki a szörnyű valóságot még csak nem is sejti? Idővel mind több rejtélyre derül fény, ám egyre nehezebb feladattá válik az igazsággal való végső szembesülés, ami örökre elűzné életéből a múlt kísérteteit.\u003c\/p\u003e","brand":"Amy Moonlight","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035009413504,"sku":null,"price":2192.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035009446272,"sku":null,"price":400.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_c403bd6e-25ab-47fd-81a5-4f9fefaebca5.jpg?v=1793393830"},{"product_id":"a-nagy-svedcsavar","title":"A nagy svédcsavar","description":"\u003cp\u003eHogyan vehet egy óvónő pocsék napja, mesés fordulatot? A kis Rebeka a bébicsőszök rémálma, de Éva nyerésre áll. Vajon van esélye egy kiábrándult férfi és az álomnő kísértő szelleme ellen is csatát nyerni? Izgalmas kalandokon formálódik sorsuk, mint ügyes szobrász keze alatt, egy alaktalan farönk.\u003c\/p\u003e","brand":"Sávolyi Judit","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035010036096,"sku":null,"price":3896.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035010068864,"sku":null,"price":1600.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_32c69c33-fd51-4cdd-9cf2-8b171a69074a.jpg?v=1793393832"},{"product_id":"angyalfoldi-angyalok","title":"Angyalföldi angyalok","description":"\u003cp\u003eMinden egy napfényes augusztusi délután kezdődött, amikor Barbara és Szilvia életébe belépett Budapest XIII. kerületének egyik része, azaz Angyalföld. \u003cbr\u003e Ez a regény a két kis ikerangyal kalandos életéről szól.\u003cbr\u003e Ahogy minden karácsony éjszakáján regényeim szereplői is átgondolják az addigi életüket, úgy mi is tegyük ezt meg minden szentestén. S akkor rájövünk, hogy minden, ami eddig történt, úgy volt jó, ahogy volt. Karácsonykor visszagondolva a mögöttünk hagyott évre, évtizedekre ráeszmélünk, hogy életünkben minden értelmet nyert, mintha egy kirakós játék minden darabja a helyére került volna.\u003cbr\u003e A mű arra tanít, hogy higgyünk a csodákban, és meglátjuk, hogy valóban csodálatossá válik az életünk. A karácsony tökéletes arra, hogy felidézzük, hogy az életünk Isten ajándéka, és a mi ajándékunk cserébe az, hogy mihez kezdünk vele.\u003c\/p\u003e","brand":"Dr. Betty","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035013673344,"sku":null,"price":2792.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035013706112,"sku":null,"price":999.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_64b71a23-5cf1-44b5-a337-a04d44994f62.jpg?v=1793393838"},{"product_id":"angyalfutar","title":"Angyalfutár","description":"\u003cp\u003eEgy\u003cbr\u003e futár,\u003cbr\u003e két család,\u003cbr\u003e a nő és a lánya,\u003cbr\u003e az évszázad havazása\u003cbr\u003e és...\u003cbr\u003e a karácsonyi csoda, amiért a dédi imádkozott.\u003c\/p\u003e","brand":"Ivicsics Zsuzsi","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035014197632,"sku":null,"price":5680.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035014230400,"sku":null,"price":2000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_6f315d32-847c-4c4e-81dd-7c180634bf0d.png?v=1793393839"},{"product_id":"angyalom-angela","title":"Angyalom Angela","description":"\u003cp\u003eAbban az időben szövődik szerelem két tinédzser között, amikor az egész bolygón megváltozik az élet, így a közöttük lévő románcot megnehezítik a körülmények. A több mint ezer évet felölelő, fikcióban gazdag kalandban a jó és a rossz áll egymással szemben. A kérdés az, melyik az erősebb, a szerelem, vagy a sötét oldal?{MORE}A Föld légköre megváltozik, sokan nem élik túl a katasztrófát. A hátramaradottak közül néhányan veszélyes szörnnyé alakulnak, így az üldözésnek nincs vége. A két szerelmes fiatal vajon meddig tart ki egymás mellett? Nem egyszerű a dolguk, mivel egyikük a jó oldalon áll, míg a másikat a gonosz világ próbálja bekebelezni. Melyikük lesz erősebb?\u003c\/p\u003e","brand":"Eysan Mathews","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035014623616,"sku":null,"price":2148.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035014656384,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/front_cover1_a8d7e528-d745-4929-94fc-7804002f17af.jpg?v=1793393840"},{"product_id":"anna-az-edes-gonosz","title":"Anna az èdes gonosz","description":"\u003cp\u003eAnna a főszereplőnk,ki maga sem tudja hogyan,fantasztikus hatalom birtokàba kerül,mit felhasznàl jó,ès rossz dolgokra egyarànt. Majd így próbàlja megtalàlni a helyèt a vilàgban.Talàljozik èlete nagy szerelmèvel,kinek kicsit kesze-kusza èletèbe fènyt varàzsol.\u003cbr\u003e\u003cbr\u003e Hamarosan èrkezik a törtènet folytatàsa.\u003c\/p\u003e","brand":"Balogh Róza","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035015180672,"sku":null,"price":1544.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035015213440,"sku":null,"price":0.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_927e593e-e178-4f2c-9e71-a641773518d7.jpg?v=1793393843"},{"product_id":"a-parhuzam-kegyetlen-szepsege","title":"A párhuzam kegyetlen szépsége","description":"\u003cp\u003eTurós Margaretának születtem és maradtam. Természettudományokat és filozófiát tanítok, kulturális antropológus vagyok. Az emigráció témája érdekel leginkább, van egy dokumentumfilmem Itthontalanság címmel. A PR Heraldnál fotóriporter és rovatszerkesztő vagyok, fotókiállításaim voltak \" Színeim története\" címmel az IKI-ben, a Gozsdu Galériában, a Massolitban Budapesten. Szeretem a 75 %-os keserű csokoládét, Bach zenéjét és az ógörög dialektikus gondolkodásmódot. Világjáró kalandor vagyok. Ez a három kis lebegő történet is erről szól, álom és ébrenlét között. Döntsék el önök, hogy hova kerülnek és maradjanak ott örökre.\u003c\/p\u003e","brand":"Turós Margareta","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035016622464,"sku":null,"price":2936.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035016655232,"sku":null,"price":700.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_5132eaae-69f6-4074-9711-079754963a0b.jpg?v=1793393849"},{"product_id":"aranyos-remete","title":"Aranyos remete","description":"\u003cp\u003eHogyan él egy szelíd, tiszta és gyengéd egyetemista, akit a tanulási mániája miatt a társai csak Remetének hívnak? Mi történik vele az Eisenstadti nyári gyakorlaton? Késve érkezik haza, ezért évet kell halasztania. A falujában szerelmes lesz egy hozzá hasonló fiúba, közben feltűnik az életében egy soproni külföldi, gazdag diák. Melyiket választja? A bimbózó kapcsolatuk alatt egy súlyos betegséget diagnosztizálnak nála. Sikerül-e a műtéti kezelése?\u003c\/p\u003e","brand":"Révész János","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035019112832,"sku":null,"price":0.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035019145600,"sku":null,"price":2136.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_8f3d6292-9200-4d9d-a9b1-8ee531ecc70b.jpg?v=1793393860"},{"product_id":"a-rejtelyes-catheline","title":"A rejtélyes Catheline","description":"\u003cp\u003eCatheline Holstown anyátlan-apátlan árvaként éli csöndes, hétköznapi életét. Megismerkedik a város leggazdagabb emberével, Conrad Westbury-vel. Catheline a férfiben régóta elfeledett vágyakat ébreszt fel. A férfi feleségül akarja venni, mert a lány élete nagy szerelmére emlékezteti. Conrad az esküvő előtt megtudja, hogy Catheline a lánya. Marc London Conrad törvénytelen fia elvakultan gyűlöli a féltestvérét, és semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze az apja vagyonát. Meg akarja ölni a lányt, hogy ő legyen az apja egyedüli örököse. Conrad megmenti a lánya életét. Catheline élete pokollá változik. Fél, hogy Marc a nyomába ered és megöli. Egyetlen kiutat a menekülésben látja meg. Útja Austinból Philadelphiába, Philadelphiából San Franciscóba vezet , ahol különböző álnevek alatt tengeti az életét. San Franciscóban rátalál a szerelem. Szerelmes lesz négy férfibe. Catheline nem tud választani közöttük, ezért részt vesz egy karib-tengeri hajóutazáson, hogy tisztázhassa önmaga előtt az érzéseit és megtalálhassa a boldogságát az egyetlen férfi oldalán.\u003c\/p\u003e","brand":"Nimrod Scallop","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035019800960,"sku":null,"price":6344.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035019833728,"sku":null,"price":800.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_803e91a9-4002-4574-b577-81e2063a0105.jpg?v=1793393863"},{"product_id":"arny-a-multbol","title":"Árny a múltból","description":"\u003cp\u003e- Mi van benne? – elvettem a felém nyújtott papírokat.\u003cbr\u003e - Néhány dolog rólad, apádról, a neki vásárolt nőkről és a… – itt tartott egy levegővételnyi szünetet, és rémisztően bizonytalannak tűnt, de aztán folytatta – a testvéreidről.\u003cbr\u003e - A miről? – merevedtem le.\u003cbr\u003e Ha akartam volna sem tudtam volna leplezni a megrökönyödésemet, ami értetlen döbbenettel együtt ült ki az arcomra. Az agyam keményen kezdett dolgozni, hogy értelmezni tudja az Adriantól hallottakat, de valahogy nehezen birkózott meg az információval.\u003cbr\u003e Vannak testvéreim? Több is? Az hogyan lehet? Kevin soha nem említette. De miért? Akkor az is igaz lenne, amit Adrian az apámról mondott? Tényleg él valahol egy féldémon, akinek ennyi ideig sikerült kordában tartania a vérszomját és elrejtőznie? De hol? És hogyan?\u003c\/p\u003e","brand":"Paróczy Nikolett","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035021013376,"sku":null,"price":6200.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035021046144,"sku":null,"price":1890.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_88356cd0-34d0-4512-8348-bf5aa55b056a.jpg?v=1793393867"},{"product_id":"arnyjatek","title":"Árnyjáték","description":"\u003cp\u003eA Fekete hercegből és a Tengermély szerelemből megismert fiatalok története olyan, mint a hullámvasút, a mámorító perceket ijesztő zuhanás követi. Ember legyen a talpán, aki állja a pofonokat. Rocco Santoni éppen ilyen, mégis tehetetlen, amikor megrendül a szerelembe vetett hite. Egyetlen biztos pont Roberto igaz barátsága, a jövő fénytelennek tűnő tükrében.\u003cbr\u003e Ezúttal, a varázslatos francia Riviérán szövődik tovább életük szőttese, melybe egyre több sötét szál vegyül. \u003cbr\u003e A szerelem valóban mindent legyőz?\u003c\/p\u003e","brand":"Georgie Downy","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035022127488,"sku":null,"price":4952.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035022160256,"sku":null,"price":500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_22cb9677-7ac9-4828-a713-030963667e4e.jpg?v=1793393871"},{"product_id":"arnyjatekok","title":"Árnyjátékok","description":"\u003cp\u003eBizonyára többen gondoltak már arra, hogy olykor ördögök suttogják fülünkbe vágyaikat, vagy angyalok vigyázzák lépteinket. Nos, ez a gondolat talán nem csak mese. Az olykor szeretett, máskor gyűlölt világunkért folyó végső harc immár a küszöbön áll. Bátor tizenéves főhőseink kalandos útjuk során megismerik a legsötétebb gonoszt, a legfényesebb jót, barátokra, szerelemre lelnek, rabszolgákat szabadítanak fel, kitanulják a mágia fortélyait, megtapasztalják a háború borzalmait, míg végre megértik, ezért a világért igenis érdemes harcolni. A legnagyobb küzdelem azonban az ember lelkében dúló harc.\u003c\/p\u003e","brand":"Kulp Nikolett","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035022193024,"sku":null,"price":2064.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035022225792,"sku":null,"price":300.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_c6f15293-1033-472b-a55f-94c51cf72550.jpg?v=1793393872"},{"product_id":"a-sors-hullamain","title":"A sors hullámain","description":"\u003cp\u003eEgyütt lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött?\u003cbr\u003e Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti.\u003cbr\u003e Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen.\u003cbr\u003e A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek.\u003cbr\u003e Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?\u003cbr\u003e \u003cbr\u003e \u003cbr\u003e Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem...\u003c\/p\u003e","brand":"K.D. Niki","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035024159104,"sku":null,"price":4952.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035024191872,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_f66028a4-3f7e-4a65-9d78-ff2eb530c343.jpg?v=1793393878"},{"product_id":"a-sotetseg-fiai","title":"A sötétség fiai","description":"\u003cp\u003eGyakran nem érzékeljük a körülöttünk zajló világot, de mindig van valahol valaki, aki mindent ért, hiszen Ő maga irányítja a szálakat. Mit tennénk akkor, ha mi magunk betekintést nyerhetnénk ebbe a cselszövésbe? Izgatottak lennénk, esetleg barátaink, szeretteink ellen fordulnánk? Mennyire tudna minket manipulálni a sorsként tetszelgő ördögi figura? Ha az egész világot képes kezében tartani, mi hogyan lehetnénk kivételek? Mindig vannak olyanok, akik fölülemelkednek a hatalomnak és mindennel képesek dacolni, de vajon vannak-e erre született emberek vagy csak ők is sodródnak a szerepüknek megfelelően? Oly keveset tudunk a világunkról, de vannak olyan lények, akik beavatottként harcolnak értünk. Árnyékba húzódva, titokban háború dúl, de az ember erről mit sem tud. Rejtélyek, legendák és titokzatos helyek hátborzongató történetei keringenek mindenhol, hogy a kalandorok lelkét táplálhassák. Hisszük mi ezt! Valójában minden történet egy valós titkok köpenye csupán, amivel a pánikot altatja egy mögöttes világ. Most egy apró titkot felfedek Nektek! Olvassátok figyelmesen és a végén döntsétek el Ti, hogy mennyi az igazság, avagy mennyi a hazugság, amit elétek tárok. De egyet ne felejtsetek! Csakis a szívetek dobbanásait figyeljétek, mivel valaki más is hallgatja, aki a sötétből mindent irányítása alatt tart.\u003c\/p\u003e","brand":"Palla Csilla","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035024355712,"sku":null,"price":3944.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035024388480,"sku":null,"price":1200.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_ad6bbd23-53a1-4df0-b782-d4a227437aca.jpg?v=1793393879"},{"product_id":"a-szerelem-ezer-arca","title":"A szerelem ezer arca","description":"\u003cp\u003eA szerelem ezer arca az első könyvem. 2013-ban álmodtam valamit, egyetlen kép volt, egyetlen pillanat és másnap elkezdtem írni egy történetet. A mondatok néha folyóként ömlöttek belőlem, alig tudtam megzabolázni őket, de sikerült némi rendet tennem közöttük, így született meg ez a könyv.\u003cbr\u003e Életünket behálózza a szerelem. Bárhol, bármikor utolérhet minket és ezer arca lehet. Katy Stevens élete legnagyobb lehetősége előtt áll, hiszen megkapja álmai filmszerepét. Hihetetlennek érzi, hogy mindez pont vele történhet meg. Amikor rájön, hogy filmbeli partnerét az a Robert Thomas játssza, akit nők milliói bálványoznak, közöttük ő is, még jobban várja az előtte álló forgatást. Vajon sikerül bebizonyítania, hogy ilyen fiatalon alkalmas egy ilyen fontos szerepre? Sikerül úgy együtt dolgoznia ezzel a fantasztikus férfival, hogy megállja mellette a helyét? Számtalan hasonló kérdés foglalkoztatja, ám a forgatás alatt nyilvánvalóvá válik, hogy Rob nem csak színészként tekint rá, hanem nőként is. Ez pedig további kérdéseket vet fel. Vajon egymásra találhat két ennyire különböző társadalmi rétegből és országból érkező ember? Megkapják a lehetőséget a világtól, hogy boldogok legyenek?\u003cbr\u003e Előkészületben: A remény ezer arca\u003c\/p\u003e","brand":"K.M.Smith","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035025928576,"sku":null,"price":7544.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035025961344,"sku":null,"price":2000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_52b4e06b-3f7e-4c1d-a00e-69b32040eefd.jpg?v=1793393883"},{"product_id":"a-szerelem-orok","title":"A szerelem örök","description":"\u003cp\u003eGépelési hiba - Selena, akit rendre Serenának szólítanak és Jash, akit következetesen Joshnak, akkor találkoznak, amikor Selena éppen egy kontinensnyi távolságban tervezi újrakezdeni az életét. Az a rövidke találkozás azonban sorsdöntőnek bizonyul. Selena olyasmire veszi rá a mindig megfontolt és józan férfit, amire senki más nem lenne képes. Jash enged a kérlelő füstszürke szemeknek, abban bízva, hogy nem ez volt az utolsó találkozásuk. Vajon teljesül-e a lány titkos vágya és elegendő lesz-e a férfi eltökéltsége kettőjük számára is? Ha vargabetűkkel is, de rálelnek-e a közös útra, amihez a lány állatszeretete és a férfi hivatástudata reményteljes mankót nyújt?\u003cbr\u003e*\u003cbr\u003eMindenki egyért, egy érte – Tom, Matt és Robert – a három muskétás – vállvetve élik a gondtalan egyetemisták életét. Egy világfi, egy sportoló és egy álmodozó, aki ugyanakkor végtelenül racionálisan látja maga körül a világot. Hármójuk szomszédságába költözik a kezdetben titokzatosnak tűnő Emma, akiről hamarosan kiderül, hogy egy apró gyermek édesanyja. Ketten azonnal kihúzzák a meghódítandó lányok listájáról, de a harmadik fiúnak, a legösszetettebb személyiségnek igazi kihívás a védelemre szoruló páros. Emmának azonban olyan múltja van, amely veszélyt hozhat mindannyiukra. Sikerül-e minden akadályt legyőzniük és elkergetni a vészfellegeket a szerelmesek és a kis baráti társaság élete fölül? A múlt, amely elől a lány menekül, tönkreteheti-e a jövőjét? És a múlt, amely keserűvé tette a fiút, képes-e szelíd bánattá válni egy szeretetteljes kapcsolatban?\u003c\/p\u003e","brand":"Judith Saray","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035026125184,"sku":null,"price":5432.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035026157952,"sku":null,"price":700.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_c3ad992c-16f2-412b-83e4-8567d670e6a9.jpg?v=1793393884"},{"product_id":"a-szerelmes-idoutazo","title":"A szerelmes időutazó","description":"\u003cp\u003eA SZERELEM EGYFAJTA KÉMIA REAKCIÓ, AMI EGY IDEIG MELEGSÉGGEL TÖLT EL, MÁSKOR A FÁJDALOM MEGÖLI AZ EDDIGI SZERETTEL TELI LELKET ÉS EGY ÜRESSÉGET HAGY MAGA UTÁN.\u003cbr\u003e Elizabeth Felton egy gazdag politikus, Tom Felton lánya, aki szüleitől mindent megkap cserébe azonban az életét kalitkába zárva élheti. A fiatal lány makacsul ellenáll édesapja döntésének miszerint hozzá kell mennie Louis Herceghez, akinek a szülei hatalmas vagyonnal rendelkeznek, Elizát nem érdekli a pénz, csak a szerelem gondolata foglalkoztatja a lányt, viszont ebben az időben nem mehetett hozzá, akihez szeretett volna, csak ahhoz, akit a szülei választanak neki, ezt Eliza pedig erősen ellenzi és apja döntésének is képes neki menni. \u003cbr\u003e Tony Holmes egy ideig felhőtlenül élte életét szüleivel és a cseléd lánnyal Emily-vel, aki halálosan szerelmes a fiúba, azonban Holmes csak a gyönyör kedvéért van vele. Holmes egy kemény nap után ér haza, ahol Shay a legjobb barátja lesújtó hírrel várja. \u003cbr\u003e Tony lelke összetörik a hír hallatán, innentől fogva pedig a fiú élete süllyed a mélybe, ahonnan nem látja a kiutat, csak egyetlen gondolat jár a fejébe, megtalálja a bizonyos férfit, aki a lelkét összeroppantotta és bosszút állhasson rajta. Elizabeth és Holmes találkozásuk nem mindennapi, a szikra megtörik mindkettő lelkében azonban nem úgy alakul a szerelmi száluk ahogy az elképzeljük. Holmes megtörhetetlennek mutatja magát a lány előtt, amivel taszítja a különleges szépségű lányt magától.\u003c\/p\u003e","brand":"Nemes Bianka","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035026256256,"sku":null,"price":6500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true},{"title":"E-könyv","offer_id":60035026289024,"sku":null,"price":2500.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_6731d411-31c9-41b9-8afb-f2c4aab28a62.jpg?v=1793393886"},{"product_id":"a-szeretet-dala","title":"A SZERETET DALA…","description":"\u003cp\u003eMinden hónap más és más, „Valamiért”. Ez a valami a mi érzéseink kifejezése, és a valóságunk, létezésünk tükre. Hogyan emlékezünk arra az adott hónapra, arra az adott napra. Amit ott, és akkor megéltünk, átéltünk. Igen! – lehettek azok akár szomorúak és fájdalmasak is. De az is, az életünk része volt! Remélem, egyet nekem is sikerült már megtanulnom, s megértenem az életem folyamán. Mi szerint: a testünk betegségét rendbe hozhatják az orvosaink, de a lelkünk problémáit, gondjait csak „Mi” magunk tudjuk meg-, és feloldani, s a helyére tenni. Szeretettel indítom útjára a gondolatmenetemet: Önnek, Neked, Mindenkinek!\u003c\/p\u003e","brand":"Rudolf Terézia Zia","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035026387328,"sku":null,"price":4264.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035026420096,"sku":null,"price":1000.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_e2e0dc64-0113-4bf9-ad3b-3ac84c72923b.jpg?v=1793393886"},{"product_id":"a-tetovalt-rozsa","title":"A tetovált rózsa","description":"\u003cp\u003eEz a regény a modern fiatal felnőttségről is szól! Balázs és Fruzsi gimis koruk óta a legjobb barátok maradtak; az érettségi után valamit éreznek egymás iránt. Korán felfedezik, hogy egymás lelki társai. Azonban fiatalságuk miatt még nem merik felvállalni kölcsönös érzelmeiket. Útjaik egyetlen meghatározó csókkal ideiglenesen elválnak: Fruzsi a vagány, környezetével folyamatosan lázadó, extravagáns, sportos modern nő aki imádja a motorokat egy rózsaszálat tetováltat magára így jelezvén szabadságát, keménységét. Egy éjszakai lokálban vállal állást, majd autószerelő műhelyet nyit, míg Balázsból történelem tanár, majd később író lesz. Életük sokszor viszontagságos, küzdelmes szálai úgy tűnnek már harmincéves korukra befejezettek. Mindketten próbálják megtapasztalni az igaz szerelem ösvényeit, miközben barátságuk tartósan elmélyül... Szerelmes, tartalmas igazságú regény sok humorral, lebilincselő iróniával fűszerezve! Nem nélkülözi a megható, érzelmes, szívszorongató pillanatokat sem!\u003c\/p\u003e","brand":"Tasev Norbert","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60035032318336,"sku":null,"price":6840.0,"currency_code":"HUF","in_stock":false},{"title":"E-könyv","offer_id":60035032351104,"sku":null,"price":3480.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_8f6ccbf2-8750-43fc-87f6-afc5f7acc08b.jpg?v=1793393901"}],"url":"https:\/\/konyvkiadas.publio.hu\/collections\/hu-kat-44.oembed","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}